Magyarországon forgatta új, nagyszabású produkcióját a National Geographic Channel!

on

Az ismert Oscar- és Emmy-díjas producer páros, Brian Grazer és Ron Howard nevével fémjelzett MARS című alkotás számos jelenete budapesti helyszíneken került felvételre.

Több mint százfős stábbal forgatta új szuperprodukcióját hazánkban a National Geographic Channel. A Mars című sorozat naprendszerünk talán legmisztikusabb bolygójáról mondd el minden eddig tudhatót, vagy még annál is többet. A sorozat mindamellett, hogy izgalmas interjúkat tartalmaz napjaink neves tudósaival és mérnökeivel, részben a jövőben, 2033-ban játszódik, és az első Mars-misszió történetét mutatja be. A műsor azonban nem sci-fi, hanem egy nagyon is realisztikus és tudományos alapokon nyugvó történet, amely hamarosan akár valósággá is válhat.

mars21_rgb

A Mars a NatGeo történetének eddigi legnagyobb szabású, különösen látványos alkotása, amely ősszel kerül bemutatásra a világ 171 országában. A felvételek május elején kezdődtek hazánkban, a stáb forgatott többek között a Magyar Rádió épületében, a Planetáriumban, a Gödöllői Egyetemen, a Bálnában és a Budaörsi Repülőtéren, az űrhajós jelenetek pedig az Origo Filmstúdióban kerültek felvételre.

mars1_rgb

A műsort az Imagine Entertainment and RadicalMedia gyártja a NatGeo számára, az Imagine Entertainment részéről Brian Grazer és Ron Howard, a RadicalMedia részéről Justin Wilkes and Dave O’Connor a produkció executive producerei. Justin Wilkes a forgatások kapcsán elmondta, azért esett Magyarországra a választásuk, mert hazánkban nagyon jók a helyszínek, kiválóak a szakemberek, és miután több külföldi szuperprodukció is forgott Budapesten az utóbbi években, a város minden szinten felkészült a filmes stábok igényeinek kiszolgálására. Az executive producer hozzátette, az előkészületeket és a helyszíni szervezést már februárban elkezdték.

mars_9

A színészek, a statiszták és a stábtagok között rengeteg magyar szakember van, ugyanakkor a nemzetközi csapatba még Dél-Amerikából is érkeztek filmesek. A főbb szereplők között megtalálható a dél-koreai születésű énekes, zeneszerző és művész JiHAE, a kanadai származású Ben Cotton, Sammi Rotibi, Alberto Amman, Anamaria Marinca, Cosima Shaw, John Light, valamint a francia Olivier Martinez és Clementine Poidatz. A forgatáson Clementine Poidatz elmondta: nagyon tetszik neki Budapest különleges atmoszférája, valamint a város kulturális gazdagsága, és alig várja, hogy szabad napjain elvesszen kicsit a városban. Clementine a sorozatban a Marsra induló Daedalus űrhajó orvosát és pszichológusát alakítja, aki a legénység fizikai és lelki egészségéért felelős. Szerepére Mae Jemison NASA űrhajós segítségével készült fel, akárcsak a többi szereplő, a színészek ugyanis külön képzésen vettek részt az űrhajós szerepekre hangolódva.
A National Geographic Channel stábja június közepéig forgatott hazánkban, majd továbbutaztak a következő filmes helyszínre, Marokkóba.

Ha nem akarsz lemaradni pszichológiai, tudományos és üzleti előadásainkról kövess minket Facebook oldalunkon!

Be Smar Klub …és kitárul a világ!

Olvass további érdekes híreket nálunk