A Mikulás igaz története

on

Sok legenda kering a Mikulás történetéről, van aki ezt vallja van aki amazt, mi most elmeséljük a Mikulás valódi történetét.

Szent Miklós a keleti egyház, máig a legtiszteltebb szentje. Krisztus után született 245-ben, Patara városában egy gazdag család gyerekeként. Már kisgyerek korában árva maradt, szüleit egy járvány vitte el. Szüleitől örökölt vagyonával, nagybátyjához – aki érsek volt – Patara város kolostorába költözött. Már kisgyerek korában megszerette az ottani életet és végül a papi hivatást választotta. Életét mindvégig az emberiségnek és a gyerekeknek szánta.

szent-miklos

270-ben Jeruzsálemben a tengerészek védőszentjévé választották. Zarándokútjáról hazatérve betért Anatólia fővárosába, Myra városába, ahol a helyiek püspökké avatták.
Püspöki évei alatt mindvégig a gyerekek és a szegények megsegítésére szentelte életét. Vagyonát a gyerekek és szegények megsegítésére költötte, miközben tanított és a szeretetet hirdette. Egy éhínség idején a teljes egyház vagyonát szétosztotta a szegények között, halála után egy darabig ki is tiltották az Egyházból.

A kolostor közelében, ahol lakott, élt egy szegény parasztember, akinek volt három lánya. Egy séta közben akaratlanul meghallotta a három lány vitáját. A lányok azon vitatkoztak, hogy másnap melyikük áldozza fel magát rabszolgának, ahhoz, hogy megszabaduljanak a szegénységből és egyikőjük férjhez mehessen.

Miklós püspök meghallva ezt a tanakodást visszasietett a kolostorba és egy marék arannyal visszatérve bedobta azt az ablakon, majd elsietett. A lányok azt hitték csoda történt, egy évvel később a csoda ismét megtörtént. A másik lánynak is adott egy marék aranyat. A lányok lépteket hallottak az ablak alatt, ezért kisiettek, ekkor látták meg, hogy egy piros köpenyes ember rohan el az ablak elől. Harmadik évben az ablak zárva marad, mert kint nagyon hideg volt. Miklós püspök felmászott a tetőre és a nyitott kéményen át bedobta az aranyat, a harmadik lány éppen akkor kötötte fel harisnyáját száradni a kandalló szerű tűzhelyre. A keszkenőbe rakott arany épp belehullott a harisnyába.

Ezután terjedt el a hír, hogy Tél-Apó minden évben megajándékozza a szegényeket. Egy idő után kitudódott, hogy ki is valójában a Mikulás, ugyanis az aranyak között amit a legkisebb lány kapott volt egy olyan darab, amit a helyi aranykereskedő adott régebb Miklós püspöknek. De ez alkalommal az is kiderült, hogy Miklós püspök minden évben december 5-én, névnapjának előestéjén rendszeresen megajándékozza a gyerekeket.

A keresztényüldözések idején elfogták, de kivégezni nem merték. A legenda szerint halálakor a lelkét angyalok vitték a végső nyughelyére, ahol egy forrás eredt. Innen hirdeti azóta is a Mikulás a szeretetet a gyerekeknek.

A Mikulás-ünnep idővel egyre inkább elszakadt Szent Miklós alakjától, a tömegkultúra átalakította a keresztény legendát és az ünnep elvilágiasodott, és elüzletiesedett. Az édesség- és játékipar mellett ma már egész sor termék használja alakját reklámfiguraként. Angolszász hatásra az európai kontinens városaiban is elszaporodtak karácsony előtt az utcai “Mikulások”.

Tévhit, hogy Mikulás kövérkés, jókedvű, piros ruhás megjelenését a Coca-Cola találta volna ki 1931-ben. Egy korábbi magyar gyermekkönyv (1928) hasonló megjelenéssel ábrázolta a Mikulást, így ez a feltevés nem állja meg a helyét. A üdítőital-gyártó cég termékein ma már hol akrobatikusan ugrándozik, hol joviális kövér szakállas öregúrként üldögél, a reklámfilmekben pedig néha egész csapatokban vonulnak a Mikulások.

santa

A Mikulással kapcsolatos elképzelések is megváltoztak a globalizáció hatására: míg a két világháború között a Mikulás a mennyben élt, a gyerekeket az égből figyelte; segítői pedig manók, angyalok vagy krampuszok voltak, addig a jelenkor Mikulása a Lappföldön vagy az Északi-sarkon él, szánját rénszarvasok húzzák.

A Mikulás nevei világszerte:

Amerikában és Kanadában: Santa Claus
Angliában: Father Christmas
Brazíliában és Peruban: Papa Noel
Dániában: Sinter Klaas
Finnországban: Joulu Pukki
Franciaországban: Pere Noel
Hollandiában: Kerstman
Japánban: Jizo
Kínában: Shengdan Laoren
Magyarországon: Mikulás, Télapó
Romániában: Mos Nicolae
Marokkóban: Black Peter
Németországban: Christindl
Norvégiában: Julenissen
Olaszországban: Befana vagy Babbo Natale
Oroszországban: Gyed Moroz
Spanyolország: Papa Noel
Svédországban: Jultomten

Ha nem akarsz lemaradni pszichológiai, tudományos és üzleti előadásainkról kövess minket Facebook oldalunkon!

Be Smart Klub… és kitárul a világ!

Olvass további érdekes híreket nálunk