Haláltánca közben fotókat küldött haza a Cassini űrszonda

on

Ismét adatokat küld a Cassini űrszonda a Földre, miután megkezdte végső ugrását a Szaturnusz gyűrűi és felhőzete közötti régióba.

A szonda szerdán hajtotta végre a különleges manővert, miközben nem volt rádiókapcsolata a Földdel. Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) kaliforniai Goldstone-ban lévő, 70 méter széles Deep Space Network nevű antennájának helyi idő szerint csütörtök reggel sikerült helyreállítania a kommunikációt.

A következő hónapokban a szonda minden korábbinál jobban megközelíti a Szaturnuszt: minden keringése során a gyűrűk belső pereme és a Szaturnusz között halad át, tehát az elkövetkező 22 keringés alkalmával egészen közelről tudja tanulmányozni a bolygót és a legbelső gyűrűket is. A legjobb felbontással a gyűrűről készült képeken akár mindössze 150 méteres alakzatok is kivehetőek lesznek.

A folyamatos közeledés veszélyt is hordoz magában, hiszen a Cassini hatalmas sebességgel, óránként 110 ezer kilométeres sebességgel mozog. Ilyen sebességnél még a legapróbb jég- vagy kőrészecskével való ütközés is hatalmas károkat okozhat, ezért a szonda védekezésül óriási tányérantennáját a haladási irányba tartja, egyfajta pajzsként. Ebben az állapotában természetesen nem tud egyszerre kommunikálni is a Földdel.
Egyetlen űrszonda sem volt még korábban ilyen közel a Szaturnuszhoz. Abban, hogy milyen lehet a Szaturnusz gyűrűi közötti régió, csak jóslásokba bocsátkozhatunk, valamint a Szaturnusz más gyűrűiről gyűjtött tapasztalatokra hagyatkozhatunk. Örömmel jelentem, hogy a Cassini a tervek szerint áthaladt a területen és a másik oldalon tökéletes állapotban került elő” – mondta Earl Maize, a NASA Cassini-programjának vezetője.

A Cassini eredetileg négyévesre tervezett küldetését már kétszer meghosszabbították, szerdán azonban végérvényesen utolsó fázisába lépett a program és a pályamódosításokkal megkezdődött a Cassini nagy fináléja, amely során a szonda többszöri pályamódosítás után végül majd a Szaturnuszba csapódik.

A NASA nemrég egy megható felvételt is közzétett a misszióról. A fénykép április 12-én, 1,4 milliárd kilométerre a Földtől készült, és olyan, mintha az űrszonda búcsúzóul még “visszanézne” otthonára. Itt nézheti meg, hogyan néz ki a Föld 1 400 000 000 km-es távolságból.

Május 15-ei előadásunkon a más csillagok körül keringő bolygókról, és az azokon lévő lehetséges élet nyomairól hallhattok. Ha érdekel az előadás ide kattintva tudod rá megvásárolni a jegyed.

Forrás

Olvass további érdekes híreket nálunk