A megbolondított távolugrással kirepültek volna a világból

A sport mindig a nagy újítókról is szólt, a magasugrás világcsúcsa vagy húsz centivel kevesebb lenne, ha nincs  Dick Fosbury, aki kitalálta a flopot. A diszkosz sem repülne olyan messzire, ha nem jönnek rá a forgásos technikára. Elsőre őrült ötletnek tűnhettek ezek is, ahogy a szaltóval megbolondított távolugrás, de ez utóbbi sosem honosodott meg. Pedig azt várták tőle, hogy a 9 méteres álomhatárt is áttörhetik vele.

A szaltózós távolugrás nem ökörködésből született, vagy tornászok fejéből pattant ki, két tudós biomechanikai tanulmányban próbálta igazolni 1970-ben, hogy messzebbre lehet vele repülni, mint a hagyományos módon. A gyakorlatnak persze igazolni kellett őket, noha a Sports Illustrated szerint már 1925-ben is ugrottak így néhányan.

Rey-Delago-long-jump-1
Rey-Delago-long-jump-2

Rey-Delago-long-jump-3

Rey-Delago-long-jump-4

Rey-Delago-long-jump-5

Fotó: John Denniston

Az új stílusú ugrást, ha nagyon népszerű nem is lett, sok helyen megismerték szinte egyidejűleg. Egy iowai rúdugró, Dave Nielsen 1973-ban gyakorolta a szaltózós távolt, amivel meg is javította egyéni legjobb eredményét. 685 centire jutott. Nem sokkal később egy stockholmi versenyen egy svéd rúdugró, Hans Lagerqvist is megtanulta tőle az ugrást. Kanadában a képeinken szereplő Rey Delago volt az egyik újító. Lagerqvist aztán egy a német tévék által is közvetített versenyen szaltózott. Naná, hogy az NSZK-ban is használni kezdték, a 32 éves Bernhard Stierle 750 centimétert ért el, így egyre többen láttak fantáziát az új stílusban.

A washingtoni egyetemre járó Tuariki Delamere-nek a későbbi olimpiai bajnok tízpróbázó Bruce Jenner beszélt először a meglehetősen szokatlan technikáról. Edzésen Jenner is kipróbálta, de versenyen nem szaltózva ugrott távolba, maradt a hagyományos stílusnál.

Delamere viszont bevállalta: a 1974-es amerikai egyetemi bajnokságon mindenkit meglepve a rohama után előrebucskázott, és egy elnyújtott szaltóval érkezett a távolugró gödörbe. Lábbal.

Ez a szerencsésebb eset, mert a szaltózás nem veszélytelen. „Amikor először kipróbáltam a homokban, a kórházban kötöttem ki. Lefagytam az elrugaszkodásnál, és nem pörögtem elég sokat, így a vállamon és hátamon landoltam” – nyilatkozta nemrég a Nzheraldnak Delamere.

Delamere is azt mondja, az ugrásnál előredőlő atléta eleve elindít egy forgó mozgást, amikor dobbant, kár ebből hátradőlni, inkább folytassák ezt a mozdulatot. Ráadásul, ahogy arra a sporttudósok rámutattak, az ugrás dinamikusabb és aerodinamikailag is kedvezőbb.

Az új-zélandi nagy csodát nem tett, nem verte meg a világot a szaltójával, de egy versenyen ugyanakkorát ugrott, mint az olimpiai bajnok Randy Williams. Legjobb, 779 centiméteres ugrása azért nem kicsi – több mint negyven év telt el azóta, de az országos ranglistán még mindig hatodik ezzel.

Delamare úgy véli, ha nem tiltják be a technikát, és lett volna mód finomítani, akkor ma 9 és fél méter körüli lenne a távolugrás világcsúcsa, nem pedig 895 centiméter. A fejlesztésével többen próbálkoztak, az NDK-ban azon gondolkodtak, hogy még egy csavart is beletesznek, így az ugró a landoláskor a deszka felé néz. Állítólag a szovjetek az 1976-os olimpiára is készültek tökéletesített szaltós ugrásokkal, de végül nem mutatták, mutathatták be.

Ha nem akarsz lemaradni pszichológiai, tudományos és üzleti előadásainkról kövess minket Facebook oldalunkon!

Be Smart Klub… és kitárul a világ!

Forrás: http://index.hu/sport/alapvonal/2017/08/06/tuariki_delamare_tavolugras_szaltozva/

Olvass további érdekes híreket nálunk