Kitörni a rossz gyerekkorból

Gyermekpszichológusként gyakran találkozom olyan motivált szülőkkel, akik a gyermekük jelzéseire érzékenyen reagálva, – szükség esetén – segítséget próbálnak számukra adni. Először saját erőből, majd ha szükségesnek érzik, szakembert bevonva. Lehet az iskolai magatartás probléma, beilleszkedési nehézség, hangulati zavar, vagy testi panasz. Elmesélésükből tudom, hogy mind arra törekszenek, hogy ugyanolyan jó, vagy jobb szülei legyenek gyermekeiknek, mint, amilyenek az ő szüleik voltak. Igyekeznek kiegyensúlyozott, élményekben gazdag, boldog gyermekkort biztosítani gyermekeik számára. Alkoholista szülők bántalmazott lánya, anyaként arra törekszik, hogy gyermeke mind érzelmileg, mind fizikailag mindent megkapjon. Ne kelljen félnie, rettegnie otthon, ne kelljen idő előtt felnőnie, ne várja gyomorgörccsel, ha megfordul a zárban a kulcs. Aki úgy nőtt fel, hogy az alkohol, mint a problémamegoldás eszköze, mindennapos volt a családban, ahol megszokott volt, hogy a hónap végén kölcsön kellet kérni, ahol ’hallgass’ volt a neve, lényegében két út közül válaszhat. Vagy elhiszi magáról, hogy érdemtelen a szeretetre, ő nem fontos senkinek, és a jól bevált menekülőútvonalat választja és az alkoholhoz nyúl, vagy elhatározza, hogy ő nem így akar élni. Döntés, akaraterő, küzdelem. Jó minták nélkül sokkal nehezebb jó párkapcsolatot kialakítani és működtetni, jó szülőnek lenni. Mégis. A hétköznapi hősök köztünk járnak. Akiknek látszólag csak annyijük van, mint bárki másnak: szerető család, helyes gyerekek, tető a fejük felett, munkahelyi sikerek, megbízható barátok. A különbség a bejárt útban rejlik.

Van, aki a semmiből kell, hogy mindezt létrehozza, megteremtse. Támogató szülői háttér, stabil alapok nélkül mindezt sokkal nehezebb, szinte emberfeletti elérni. Mi kell hozzá? Önismeret, lelki erő, élni tudni az esélyekkel és kitörni. Kitörni a rossz gyermekkorból és maguk mögött hagyni a múltat. Felismerni, hogy a múlt hozzájárul ahhoz, akivé leszünk, de nem határoz meg. A kulcs az önbecsülésben és a minőségi, támogató emberi kapcsolatokban rejlik. 18 éves kor után nem indokolt az önsajnálatba beleragadni, hogy: „Anyám sosem szeretett.” „Apámnak mindig a húgom volt a kedvence.” „Engem nem engedtek továbbtanulni.” Hanem tenni kell. Tenni kell önmaga és leendő gyermekei érdekében. November 13-i előadásomban a lelki ellenállóképesség tényezőiről fogok beszélni. Hogy, aki azt érzi, hogy még mindig gátolja a rossz gyermekkora, pedig már felnőtt, el tudjon indulni az önismereti fejlődés útján.

Még van néhány jegy az előadásra! Ha Te is ott szeretnél lenni, vásárold meg a jegyed minél előbb, IDE kattintva!!!

Deliága Éva

gyermekpszichológus, integratív gyermekterapeuta

 

Olvass további érdekes híreket nálunk