Az óceánok 95 százaléka máig felderítetlen

on

Furcsa, nem? Itt élünk ezen a bolygón úgy 3,8 milliárd éve (már ha az első élő sejtek megjelenésétől számítjuk), és az emberiség kozmikus expanziójának csúcsteljesítménye nem az, hogy élő embert juttatott a Marsra, hanem hogy hullát juttatott a Holdra. Ha a Kozmosz Fantasztikus Könyveken nőttünk föl, bánkódhatunk miatta, hogy így alakult, pedig nincs ebben semmi meglepő. Hogy lenne elvárható a trehány emberiségtől, hogy népesítse be a környező bolygókat, miközben még a sajátját sem tudta fölfedezni?

A gőzhajó feltalálása felgyorsította azt a több évezrede tartó folyamatot, hogy a világ felderítetlen területei rákerüljenek a világtérképre. De ez csak a felszínre vonatkozik, a mélyre már nem: az óceánok 95 százaléka máig felderítetlen.

Hogy az űrkutatásra mégis többet költünk, mint az óceánkutatásra, annak praktikus okai vannak. Az űrhajózás temérdek erőforrást kíván: pénzt, szakértelmet, évekig tartó tervezést. De az űrbe egyszerűen könnyebb feljutni, mint a tengerfenékre. Megfelelő védőruhában ugyan 300 méter mélyre is lemerülhetünk, de az óceánok átlagos mélysége 4260 méter – oda viszont a nyomás miatt nem ereszkedhetünk. A hosszan tartó kutatásnak további természetes akadálya, hogy az embernek szüksége van fényre a túléléshez, ami az óceán mélyén nincs, az űrben viszont van.

Bár az óceánok viselkedése mindannyiunkat érinti – a belélegzett levegő minőségétől az időjárásig mindenre hatással van –, a nyílt vizekkel kapcsolatos ismereteinket elsősorban sekély vizekben szereztük, és fogalmunk sincs, hogy mi rejlik a tengerek mélyén.

Mindez nem azt jelenti, hogy senki nem foglalkozik óceánkutatással. Az egyetlen hivatalos szervezet, akik tervszerűen foglalkoznak a mély vizek feltárásával, a National Oceanic And Atmospheric Administration. A munkájuk nem abból áll, hogy elindulnak véletlenszerű irányba egy tengeralattjáróval: tervszerű, szisztematikus feltárást végeznek, miközben vegyi, biológiai, archeológiai és geológiai kutatást folytatnak.

Az óceánkutatásnak további akadálya, hogy nemcsak nehéz, hanem unalmas is. Az űrben mindig van valami látnivaló, a vízben alig száz méter a látótávolság. Legfeljebb szonárral lehet tájékozódni, hogy valami fogalmunk legyen az alattunk húzódó tengerfenékről, de ennek is megvannak az akadályai – például összezavarhatja a szonárral tájékozódó állatokat. Az ő tanulmányozásuk ugyan minden biológust felcsigázna, de ezek az élőlények ritkán érik meg az utat a felszínig: a szervezetük jóval nagyobb nyomáshoz van szokva a tengerfenéken, így már útközben elpusztulnak, ha ki akarják halászni őket.

A mély vizekkel kapcsolatos ismereteink ezért is korlátozottak: nagyon kevés átfedés van a táplálékláncban az óceán mélyén és a sekélyebb vizekben élő tengeri állatok között. Mondjuk ez talán nem is akkora baj. Ha egy ilyen tintahal önök elé lebegne a horvát tengerben, valószínűleg akkor se rémülnének meg jobban, ha az űrből lebegve érkezne ide:

Az óceánkutatás legnagyobb akadálya az, hogy a Nemzetközi Űrállomáson könnyebb lakható feltételeket tekinteni egy állandó expedíciónak, mint a tenger mélyén. Ma nem áll rendelkezésre az a mérnöki tudás és nyersanyagmennyiség, ami egy állandóan lakható mélytengeri bázis kiépítéséhez kellene. Egy holdbázis ehhez képest annyira lenne bonyolult, mint felverni egy sátrat.

Ha nem akarsz lemaradni pszichológiai, tudományos és üzleti előadásainkról kövess minket Facebook oldalunkon!

Be Smart Klub… és kitárul a világ!

 

Forrás: http://index.hu/tudomany/til/2017/11/13/az_oceanok_95_szazaleka_maig_felderitetlen/

Olvass további érdekes híreket nálunk