Élhetőnek tűnik egy közeli bolygó

on

Föld méretű bolygóról állítják a csillagászok, hogy a felszínén uralkodó hőmérséklet alapján akár élni is lehet rajta – írja a BBC. A Ross 128 b elnevezésű kőgolyó csupán 11 fényévre van a Naprendszertől, ami még mindig nem egy emberi élet alatt bejárható távolság, de azért csillagászati viszonylatban túlságosan messzinek sem mondanánk.

Ez a második legközelebbi bolygó, amely hasonlít a Földre.
ross-128-b-exoplanet

Fotó: Fantáziarajz a Ross 128 B-ről.

Bár a Ross 128 b körülbelül huszad akkora távolságra van a központi csillagjától, mint a Föld a Naptól, mégsem kap lángra, mert abban a vörös törpében már csak pislákol a fény. Ennek köszönhetően a Ross 128 b-t nagyjából akkora sugárzás éri, mint a Földet, és a tudósok becslései szerint -60 és +20 Celsius-fok között lehet rajta a hőmérséklet.

Ezt az új bolygót a chilei La Silla obszervatóriumban működő HARPS spektrográffal fedezték fel több mint egy évtizeden át tartó intenzív kereséssel.

Forró nyomokon

Mostanáig több mint 3500 exobolygót fedeztek fel a csillagászok, ám ezeknek a többsége forró, Jupiter-szerű égitest, és ezek a gázóriások nem alkalmasak az élet kialakulására. Sokkal ritkábban találnak kisebb tömegű, sziklás objektumokat, mint amilyen a Föld. A bolygó fizikai paraméterein kívül még a központi csillag méretének, és a tőle való távolságnak is stimmelnie kell, hogy legyen bármi esélye az élet kialakulásának, fennmaradásának.

Sok esetben az élhető zónában, megfelelő távolságra vannak a bolygók, de olyan aktív a központi csillag, hogy az időnkénti kitörései eltörölnének minden életet. Ilyesmi lehet a helyzet a hozzánk még közelebb, csupán 4,2 fényévre található Proxima b-vel is: jó helyen van, de olyan aktív a központi vörös törpéje, hogy 30-szor több gyilkos sugárzás jut a felszínére, mint amennyit mi a Földön kapunk.

Ha nem akarsz lemaradni pszichológiai, tudományos és üzleti előadásainkról kövess minket Facebook oldalunkon!

Be Smart Klub… és kitárul a világ!

 

Forrás: http://index.hu/tudomany/2017/11/15/elhetonek_tunik_egy_kozeli_bolygo/

Olvass további érdekes híreket nálunk