13 millió ember van a világ legnagyobb családfáján 500 évre visszamenőleg

Megrajzolni, kikutatni egy családfát nem egyszerű feladat. Gondoljunk bele, hogyha mi ilyesmit terveznénk, azon kívül, hogy megkérdeznénk őseinket az ő korábbi őseikről – más információforrásunk nemigen akadna. Hogyan lehetne mégis, valahogyan többet megtudni, még korábbra visszamenni s megismerni felmenőinket? A Columbia Egyetem és New York-i Genome Center kutatói komoly elszántsággal vágtak neki a feladatnak, és 11 generációra visszamenőleg megalkották a világ legnagyobb családfáját.

A kutatásban persze az internet is hatalmas segítséget jelentett, hiszen a geni.com nevű oldal óriási terjedelmű adatbázisát vették alapul. Ez az oldal a MyHeritage, online genealógiai felület jóvoltából jött létre, amely többek között DNS tesztekkel foglalkozik.

Összesen 86 millió ember adatait vetették össze, a világ minden területéről. Az elemzésben magasabb szintű matematikai modellek segítségével találták meg a kapcsolatot különböző emberek, pontosabban családok között. Ugyanis a kutatók több családot vettek alapul a családfa készítés kezdetén, a felmérés eredménye pedig egy 13 millió főből álló családfa lett. Ez az embermennyiség pedig elképesztően sok. Gondoljunk csak bele, hogy Magyarországon jelenleg kevesebb, mint 10 millió ember él. Másfelől hátborzongató lehet belegondolni, hogy 13 millió „rokonunkról” szerzünk tudomást – bár igaz, nagyrészt már nem élő emberekről van szó.

Egészen pontosan 1405-ig vezették vissza a gigantikus méretű családfát, mivel a kutatók eddig visszamenőleg találtak rá anyakönyvek másolatára az interneten. Ahhoz, hogy mind a 86 millió ember között rokonsági kapcsolatot lehessen találni, nagyjából Krisztusig és a Római Birodalomig kellene visszavezetni, ami pontosan 65 generációval korábbit jelent. Ilyen régről viszont már nincsenek anyakönyvekről források.

A kiinduló pont Európa északi része. Főként erről a területről, valamint Észak-Amerikából származó embereket kapcsoltak össze, viszont elszórva tényleg minden területen fellelhetőek a „családtagok”.

A kutatók úgy gondolták, ha már ennyi ember adataihoz hozzáfértek, nem állnak meg csupán a rokoni kapcsolatok elemzésénél, így pár érdekességet is megosztottak a nagy világgal:

  • A génjeink sokkal kisebb mértékben játszanak szerepet az élettartamunkban, mint amennyire rájuk fogjuk. Eddig szakértők is úgy tartották, 15-30 %-ban mérvadó, de miután hárommillió ember adatait vetették össze, erre rácáfoltak. Átlagosan 16%-ban bírnak befolyással génjeink, s ha jókat örököltünk, akkor is csak 5 évvel húzhatjuk tovább. Yanic Erlich, a vezetőkutató szerint, döntéseink nagyobb befolyással vannak élettartamunkra. „Más tanulmányok kimutatták, hogy a dohányzás 10 évet vesz el az életből.”
  • A globalizáció, mint ma már mindenre, a házasságkötésre is igaz. Nagyjából 1750-ig az emberek maximum 10 kilométeres körzetben házasodtak, ez viszont 200 év múlva már 100 kilométerre bővült. Ha már itt tartunk, vajon a nők utaznak többet, vagy inkább a férfiak? A diplomatikus válasz: A nők többen változtattak lakóhelyet, a férfiak viszont messzebbre utaztak, ha útnak eredtek.
  • Családon belüli házasság: 1850-ig ez a jelenség még jellemzőbb volt, mint olyannal házasodni, akihez egyáltalán nem kötnek rokoni kapcsolatok. Így valószínűleg nem is lehetett elég messzire menni, hogy ne egy rokonnal akadjunk össze.

Ha nem akarsz lemaradni pszichológiai, tudományos és üzleti előadásainkról kövess minket Facebook oldalunkon!

Be Smart Klub és kitárul a világ!

Olvass további érdekes híreket nálunk