Kényszerbetegség fogságában – avagy amikor az agy fékkábele elszakad

Nemrégiben a Michigan-i Egyetem kutatói közelebb kerültek a kényszerbetegség agyi mechanizmusának feltérképezéséhez. Ez a lépés új terápiás lehetőségeket nyújthat az ettől szenvedők számára.

Ebben a bejegyzésben ezt az új kutatási eredményt mutatjuk be, de előbb ismerjük meg közelebbről ezt a betegséget.

Bizonyára már te is hallottál, olyan személyről aki kényszeresen ragaszkodik a régi holmikhoz, idegrohamot kap attól, ha valami nem áll párhuzamosan az asztalon, végtelenül számol, naponta százszor mos kezet, megrögzötten kapcsolgatja a villanyt, vagy retteg attól, hogy másoknak árthat. Ezek jelzik, hogy a személy valószínűleg kényszerbetegségben szenved.

A kényszerbetegség a világ lakosságának 2,5-3 százalékát érinti kultúrától, életkortól, nemtől vagy bőrszíntől függetlenül. Ez azt jelenti, hogy 175-200 millió ember szenvedhet ettől a különös betegségtől.

A kényszerbetegséget az angol megfelelőjének kezdőbetűiből, az obsessive-compulsive disorder kifejezésből, OCD-nek rövidítjük. Így már valószínűleg te is találkoztál vele.

A szakemberek szerint, ha a kényszeres cselekvések napi egy órát elvesznek az ember életéből, akkor ott már OCD-ről beszélhetünk.

Az betegek gyakran tudatában vannak, hogy kényszeresen cselekszenek, de nem képesek arra, hogy tegyenek ellene.

Sajnos a betegség pontos mechanizmusa még nincs feltárva, ezért orvosi segítség egyelőre még nem nyújtható. Habár létezik a kognitív viselkedésterápia, ami egyeseknél javulást eredményezett, de sajnos ez nem jelent mindenkinek megoldást.

A szakértők szerint a neurotranszmitterek helytelen működése válthatja ki a tüneteket, de a betegség kiváltó okait egyelőre nem lehet egyértelműen azonosítani. Valószínűsíthető, hogy egy örökletes betegségről van szó, mert rokonok körében gyakrabban előfordul. Egyébként az OCD egy olyan betegség, amivel együtt lehet élni, csak meg kell tanulni elfogadni a helyzetet.

OCD a múltban

A pszichológiai tudományok hajnalán, úgy vélték, hogy az OCD egy szorongásos rendellenesség. A köznép úgy tartotta, hogy a kényszeres cselekvés az ördög műve, ezért még ördögűzéssel is próbálták kezelni.

Sigmund Freud a szorongásos neurózis egyik fajtájának minősítette, amit az elfojtott szexualitással és a maszturbálással kapcsolt össze. A bűntudat kivetülésének gondolta, ami az ilyen jellegű cselekedetekkel járt. De ma már tudjuk, hogy ez a feltevés téves volt.

Napjaink pszichológiája tudja, hogy az OCD egy külön mentális rendellenesség, amihez gyakran társul szorongás is. Viszont az ezzel járó szorongás egy mellékhatás, ami abból ered, hogy a beteg felismeri, de képtelen uralkodni viselkedésén.

Hírességek akik, OCD-től szenvednek

Az idők folyamán számos ismert emberről jegyezték fel, hogy „furán” viselkednek, ma már tudjuk, hogy ők is valószínűleg a OCD-től szenvedtek.

Hans Christian Andersen meseíró, aki rettegett mindentől, félt az élve eltemetéstől és naponta több százszor mosott kezet

Sir Winston Churchill félt a tengerre szállástól, mert bizar késztetést érzett arra, hogy a vízbe ölje magát.

Cameron Diaz tisztaságmániás.

David Beckham átrendezi a szállodaszobákat, addig nem tud aludni bennük.

Charlize Theron rendmániás, akár éjszaka is felkel, hogy rendet rakjon.

A kutatás eredménye

A Michigan-i Egyetem kutatói az eddigi legnagyobb létszámú, több mint 500 páciens bevonásával készült kutatás eredményét tették közzé.

Azt keresték, hogy a kényszerbetegségben szenvedőknél, milyen agyi aktivitások történnek.

Orvosi képalkotó berendezésekkel vizsgálták a kényszerbetegek és a kontroll csoportként használt, egészséges, önkéntesek agyi működéseit.

Kiderült, hogy a két csoport agyi aktivitása jelentős mértékben eltér egymástól azokon az agyterületeken, amik a hibakezelésért és a gátló kontrollért felelnek.

Az OCD-sek agya túl sok hibára reagál és túl keveset tesz azért, hogy ezeket a jeleket blokkolja. Lényegében beleragadnak egy ördögi körbe, ami meggátolja, hogy a kényszeres cselekvést abba hagyják, még akkor is ha tudják, hogy ezzel kárt okoznak.

Ez az első tanulmány, ami egyértelműen bizonyítja, hogy ezek a folyamatok kulcsszerepet játszanak a kényszerbetegségben.

Kate Fitzgerald szerint, aki a tanulmány társszerzője: „A páciensek gyakran tisztában vannak a viselkedésükkel, és észreveszik, hogy azt csinálják, amit nem kéne. De az eredmények szerint a hibajelzés nem jut el azokhoz az agyi hálózatokhoz, amik megakadályoznák őket ebben.”

A kutató szerint a komplex ideghálózatok és az agyközpont közötti kapcsolatban történik egy szakadás.

Egészséges emberek, ha úgy érzékelik, hogy valami nem stimmel, akkor aktivizálják a döntéshozatalért felelős agyterületet, amivel a hiba észlelése után leállítják a cselekvést.

Az kényszerbetegségben szenvedőknél ez a folyamat hibásodik meg, jóval aktívabb a hiba felismerésért felelős agyterületük, de jóval inaktívabb a cselekvés megállításához szükséges agyterületük.

Természetesen a kutatók azt is kihangsúlyozzák, hogy ez nem egy ilyen egyszerű történet, annál is inkább, mert egyértelműen nem lehet tudni, hogy ez az agyi aktivitás a betegség oka vagy a következménye.

„Olyan ez, mintha a fékpedálon nyugvó láb fékezne, de a fék nem lenne a keréknek ahhoz a részéhez csatlakoztatva, ami megállítaná az autót. […] Kognitív viselkedésterápiában általában arra törekszünk, hogy segítsünk a pácienseknek a késztetés felismerésében, illetve az ellenállásban. Ezzel javíthatjuk a kommunikációt a fék és a kerekek között, amíg a kerék végül le nem áll. Ez csak a páciensek felénél működik, de az ilyen tanulmányok, mint a miénk, remélhetőleg hatékonyabbá teszik a terápiát, vagy új kezelési módokat vetíthetnek előre.”  – mondja Fitzgerald.

Ne féljünk segítséget kérni!

Az eredmények ismeretében kijelenthető, hogy nem kell már sokat várni a megoldásra. A kutatók tovább dolgoznak olyan módszereken, amelyekkel kordában lehet tartani a kényszeres viselkedést, ami csökkentheti a szorongást. Ezért, ha ilyen betegségben szenvednél vagy van valaki a környezetedben, ne félj segítséget kérni vagy segítséget ajánlani, mert lehet megoldás a problémára.

Nem szégyen az, ha ilyen panasszal orvoshoz fordulsz, hiszen ebben nincs semmi szégyellni való, mert „az OCD nem egy súlyos, sötét viselkedés zavar, hanem egy orvosi probléma, amiért senki nem hibáztatható.”

Tájékozódnál még ebben a témában? Vagy esetleg másban?
Ide kattintva nézd meg a következő eseményeinket és gyere el a neked tetszőre!

A Facebook-on mindig elérhetőek vagyunk, keresd fel oldalunkat is és tedd fel kérdéseidet!

Be Smart Klub… és kitárul a világ!

Forrás: Stuck in a loop of wrongness: Brain study shows roots of OCD

Olvass további érdekes híreket nálunk