Megújul a kilogramm. De hogyan?

2019. május 20-a egy igen jelentős időpont a metrológia vagyis méréstan életében, hiszen ezen a napon debütált az „új kilogramm”.
Az új fogalom alapjaiban írja át a standard tömegegység eddig használt meghatározását.

Ez egy igazán hatalmas eredménynek számít, hiszen teljesen átírja az eddigi kilogrammról alkotott definícióinkat.

A kilogramm számítása eddig nem volt igazán tudományos alaposságú. Mostanáig a kilogramm meghatározására egy Párizsban található „fém” darab szolgált. Ezt a platina-irídium hengert definiálták 1 kilogrammnak és ehhez kalibrálták a világon fellelhető összes mérleget.

Eddig ez az 1889-ben meghatározott mennyiség és másolatai voltak a tömeg mérésének alapjai, de ez az etalon nem volt tökéletes, mert emberi kéz alkotta és igaz, hogy jelentéktelen mennyiségben, de veszített súlyából.
Az elkészítés óta 50 mikrogrammot veszített már súlyából, ami  kb. egy szempilla tömege körül van.

A probléma az, hogy ahogy ez az etalon változik, úgy minden másnak is igazodnia kellene hozzá.

Az új definíció viszont rögzíti a kilogramm értékét egy állandó értékére, amely soha nem változhat. Ehhez a kvantumfizikából ismerős Planck állandót kölcsönözték, ami pontosabban tudja meghatározni a tömeget.

A Planck állandó egy nagyon kicsi számot jelöl, ami a tömeg és az elektromosság kapcsolatának meghatározására szolgál.
A tudósok arra lettek figyelmesek, hogy a tömeg meghatározható az elektromos áram viszonylatában. Ezért tökéletes lehet arra is, hogy definiálják vele a kilogrammot.

Ami a Planck-állandó esetében nagyon fontos, hogy soha nem változhat. Így méltó lesz, hogy a kilogramm definícióját végérvényesen rögzítse.

Aggodalomra semmi ok, az új kilogramm ugyanolyan tömegű, mint a régi kilogramm. Tehát az anyag mennyiségének új definíciója nem lesz hatással a mérlegen látható számokra.

Az, hogy a kilogrammot eltérően fogjuk definiálni, nem fogja azt jelenteni, hogy megváltozik a mennyiségről alkotott képünk.
Ami viszont változni fog, az az, hogy nem lesz szükségünk egy kormányra vagy egy nemzetközi irányító testületre sem, hogy elmondja nekünk, mi egy kilogramm. Ez is egy lesz az univerzum alapvető igazságai közül, amely bárki számára hozzáférhető és érthető lesz.

Olvasnál még a témában? Itt találsz még cikkeket:

The new kilogram just debuted. It’s a massive achievement.
Megújul a kilogramm, és ehhez magyar kutatóknak is van némi közük
Hétfőtől új kilogrammra ébredünk
Eldőlt: megváltozik a kilogramm definíciója
World Metrology Day
The world just redefined the kilogram

Gyere el következő előadásunkra, ahol még további érdekességekről hallhatsz! Ide kattintva megtalálod a közelebbi előadásainkat.

Be Smart Klub… és kitárul a világ!

Olvass további érdekes híreket nálunk