Karriert gyászoló anyák – „Önsajnálat helyett el kéne gondolkodnotok, hogyan ne legyetek sárkányok”

Ma nehéz anyának lenni. Elvárások kereszttüzében megfelelni a környezetnek és a belső késztetéseknek, miközben folyamatosan traktálnak újabb „bevált” nevelési technikákkal, amelyek szembe mennek a szülőktől öröklött nevelési mintákkal. Bizonytalan, milyen is a „jó anya”, vagy legalább az „elég jó anya”, ha a gyermeknevelési elvárások és a karrierépítési késztetések olykor összeférhetetlenül ütik egymást. Ma könnyű sikertelenséget megélni az anyaságban, és anyaként a karrierépítésben. És mi marad, ha egyikből sem érkezik az elvárt öröm?

A múlt század második felében egyre népszerűbbé váltak a tekintélyelvű nevelést felváltó, a gyermek szükségleteire érzékenyen reagáló gyermeknevelési elvek. Ezek alapjaiban különböztek a korábban megszokott, ismert és alkalmazott elvektől. 

Az új nevelési elvek kihívások elé állították az anyákat, akikben már a gyermek megszületése előtt megfogant az elhatározás, hogy felülírják azokat a mintákat, amelyeket szüleik közvetítettek a számukra. 

Ez a törekvés máig jellemzi az anyákat. Gyakran általánosságig homályosul bennük az elképzelés, amelyből annyi kerül megfogalmazásra, hogy „nem leszek olyan, mint amilyen az apám és az anyám volt”. Talán még azt is sikerül megfogalmazni, milyen is az a „nem olyan”, de a megvalósítás az első próbálkozásoknál megakad. 

Ellenben a szülőktől örökölt, felülírni kívánt nevelési mintázatot a velejéig ismeri. Ez az, ami ismerős a számára, amelyben gyermekkorában megtanult túlélni és taktikusan játszani. 

Amely, ha kellemetlen élménylenyomatokat hagyott is maga után, mégis automatikusan elérhető alternatívát kínál feszültséggel terhelt helyzetek kezelésére. Egy pofonnal, egy verbálisan agresszív megnyilvánulással, egy elzárkózó, hideg tekintettel, vagy egy visszautasító testtartással. 

Ezektől a szélsőséges esetektől eltekintve is megjelenhet az őrlődés a szülő tekintélyre hivatkozó korlátozás és a gyermeki önállóság erősítésére apelláló engedékenység között. Az öröklött gyermeknevelési készlet sürgeti önmaga újraszervezését, és amíg az várat magára, kritikus helyzetekben a tanult nevelési technikák elé törve megerősítheti az anyaságban megélt sikertelenség és kudarc érzését. 

Mindeközben az anya mint nő számára a társadalom átalakulásával lehetőség nyílt karrierjének építésére. Az abban való kiteljesedés éppen olyan fontossá vált a számára, mint a férfiak számára. 

Korábban a nők nem számoltak a karrier veszteségélményével egy gyermek születésekor. A gyermek megszületése a nő értékét és közösségben elfoglalt helyét feljebb emelte. 

Megbecsültebbé tette őt saját környezetében. Serdülőkor nélkül vált lányból asszonnyá, és életcéljának tekintette a tisztességes háztartás vezetését, valamint a gyermeknevelést. Ma már az „asszony” kifejezés is bántón hat. Nők szeretnénk lenni, és gyermekvállalás előtt hosszú éveket töltünk el a karrierünk megtervezésével, az arra való felkészüléssel, a munkaerőpiacon való boldogulással. 

Még az egyetemi éveim alatt feltette a kérdést az egyik tanár, kinek mit jelent hosszútávon a siker. A közel harmincfőből, aki jelen volt, mindenki a pszichológiai karrierben való kiteljesedésről, hatékonyságról, kompetenciaérzetről beszélt. Kivéve egyetlen csoporttársnőmet, aki számára a siker az ötgyermekes boldog családanya szerepben való kiteljesedést jelentette. Egyszerre lepett meg és hatott meg a válasza, enyhe szégyenérzettel. Szerettem volna én is érezni az ötgyermekes családanyával való érzelmi azonosulásban a boldog feloldódást, miközben azt éreztem, hogy ez csak félig vagyok én. Számomra legalább ennyire fontos a karrierben való előrehaladás. Talán ez a kettősség nemcsak bennem jelent meg akkor. 

A munka és a karrierépítés világa merőben különbözik az anyai élet kihívásaitól. Az előbbiben megélt ingergazdag rohanást, a folyamatosan változó feladatokhoz való alkalmazkodást, az önfejlesztést felváltja egy monoton, kiszámítható lassúságával ismétlődő, de hasonlóan fárasztó napirend. 

A társas környezet beszűkül, az ént egyre gyakrabban szükséges a gyermek szükségleteinek hátterébe szorítani, aki érzelmileg és fizikailag is teljes mértékben függ az anyától. 

Nő a felelősség, a felelősséggel a megfelelési igény, a megfelelési igénnyel pedig a bizonytalanság, ha kevésbé körvonalazott pontosan mi is az, aminek meg kell felelni.  

Nehéz ebben a világban anyává válni és anyának lenni. Az elég jó anyaság és az önmegvalósítás igénye mint két szék között őrlődni, mégsem a padlóra ülni. Szigorú az anyákkal a társadalom, és sokszor az anyák a legszigorúbbak egymással. 

Kevés a hely, ahol értő fülekre talál a megszületett gyermek mellett még mindig karriert gyászoló anya. 

Elfogadottabb a születésig gyászolni a veszteségeket, siratni az idő felett való rugalmas önrendelkezést, az erőltetett nőideálhoz való könnyebb alkalmazkodást, az átaludt vagy áttáncolt éjszakákat. 

Az anyai bizonytalanság elfojtása dühöt kelthet azok iránt az anyák iránt, akik felmerik vállalni nehéz érzelmeiket. 

Erkölcsi fölényt érezhet az az anya, aki letagadja veszteségélményeit, és megvetéssel önmagát más felé emelve megerősítheti belső bizonytalanságát. 

Így íródhatnak le olyan együttérzésben szegény mondatok, mint „örülj neki, hogy van gyereked, másnak meg sem születhetett”, vagy a jól fizető munkahelyét gyászoló anyának, hogy „sok embernek gyerek előtt sem fizetődött ki a tanulása”. Olvasható az is, hogy „megvan a napi gyerekvállalás ellen gerjesztő poszt, holnap se felejts el írni”, esetleg ennek az ellenkezője „előtte kellett volna gondolkodnod, nem most”. Az emberben gyermek nélkül törik meg valami belül, ahogy ezeket a vigasztalásnak szánt mondatokat olvassa. 

Nem segítenek azok sem, akik önmaguk anyaságban való kiteljesedését fölényesen hirdetik, önjelölt motivációs trénerként szórva a kéretlen, praktikusnak látszó tanácsokat. 

Megfogalmazzák, hogy „mártírkodás és önsajnálat helyett el kéne gondolkodnotok, hogyan ne legyetek sárkányok”, „érdekes, nekünk az egész napunk nevetés és boldogság 1 éves gyerek mellett, 0 alvással”, majd nyíltan konstatálják, „mondjuk, ha öregek vagytok, lehet azért is ilyen a felfogásotok”. És oda szúr, ahol addig nem is fájt, hiszen az anyaságban és a karrierben megélt sikertelenségének mélységében eddig még azért megereszkedett mellel és striás testtel is, de fiatalnak érezte magát.

A modernkori anyának gyásza van, és gyászolni szabad. Sírni a félbeszakadt karrier, az újraépítés véres erőfeszítései, a most értelmetlennek látszó korábbi törekvések, a megváltozott test, a rugalmatlan idő, a lezárult életszakasz felett. Hogy a veszteség elgyászolt legyen, és kinyíljon a szív egy új életszakasz, a gyermeknevelés előtt.     

Varga Gréta pszichológus írása

Elérhetőség:
+3670 386 1522
vargagretapszichologus@gmail.com
Weboldal